Ez az a lakás, amiről a műszaki alaprajzokat feltettem. Kész van az alsó és a felső szint is. Az alsót festettem is és színeztem is, de mind a kettő ritka ronda lett, mert nem volt hozzá türelmem. A festést már csak mérgemben fejeztem be..folyt össze vissza, egy színt sem úgy találtam el ahogy én azt akartam, és épp hogy csak kivehető rajta valami. A másikat pedig azért színeztem ki, hogy legyen mit beadnom, mert a festettet nem mertem, de ahhoz sem volt türelmem, és az se lett szép, és még csak lefotózni sem tudtam, mert suliban próbáltam még szépítgetni, és be is kellett adni.
Viszont a felső szint tetszik. Oda került a két gyerekszoba, és hozzá a fürdő. Ezt csak színeztem, de szerintem nem lett rossz. És egész színes, ami feldobja egy kicsit. A falakat még nem húztam ki feketével és az ajtók sincsenek még berajzolva, mert ez már majdnem kész, és még másik tantárgyra is kell rajzolnom 2 iszlám és 2 ókeresztény bútort. Lehet, hogy még ma elsírom magam, dehát kell nekem mindent az utolsó pillanatra hagyni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése