Egy másik tantárgyból kellett megint fürdőszobát tervezni, burkolattal együtt. Ennek a feladatnak a végeredménye jó példa arra, hogy milyen mikor egyik pillanatról a másikra sokallok be valamitől, hányingerem van már a csempéktől, a színes ceruzától, és elegem van az egészből (pedig amúgy szeretem)
Mondhatnám, hogy még az utolsó pillanatra is hagytam, de még azon is túlléptem:D Kifejezetten szegényes lett pedig hely az bőven van (nem került bele tároló, törölközőszárító, világítás a tükör mellett, semmi, bezzeg fotel van - mert a néni mondta, hpgy kell)Akkor lett volna szép, ha egyesével színezek ki minden csempét, de már akkor mérges lettem, mikor 10perc próbálgatás után nem sikerült eltalálnom a csempe színét, egybe kiszíneztem, és most úgy néz ki, mintha valaki rá hányt volna...Vagy meglesz a kettes, vagy megküzdöttem az egyesemért. Csak az alaprajzot teszem fel, és 2 falnézetet (a "legjobbat" és a legrosszabbat - persze ha van ilyen a sok sok pocsék közül)
Sajnos megint csak fotózni tudtam, kicsit ferde is lett.
Végül 2 négyest kaptam rá. Ilyen jót rég röhögtem, de nem mertem megkérdezni a tanárt, hogy elnézte e
VálaszTörlés